Bár az utóbbi években minden alkalommal a világ legjobbjának választotta a D" />
#
Magyarok a Top-on - DJ MAG Top100

Magyarok a Top-on - DJ MAG Top100

Bár az utóbbi években minden alkalommal a világ legjobbjának választotta a DJ Mag szavazóközönsége Armin Van Bureen-t, a holland trance mester ezúttal is belecsodálkozott a telefonba, amikor a szervezők felhívták az eredménnyel: negyedszer is övé a trón. „Hihetetlen, ember! Nem tudom, mit mondjak. Azt hiszem, a Föld legboldogabb emberével beszéltek most.” ( „majd könnyeivel küszködött a meglepettségtől” :P)

2008-ban az első öt helyen a trance nagyjai osztoztak, a hatodik helyet pedig a David Guetta tudhatta magáénak, majd a house-mágus is felléphetett a dobogóra 2009-ben, idén pedig Tiëstoval helyet cserélve a világ második legjobbja címet érdemelte ki  a „slágergyáros” a DJ Mag szavazók szerint.
Deadmau5  a negyedik - két helyet ugorva a listán - Above & Beyond-ot és Paul Van Dyk-ot szorítva hátrébb eggyel-eggyel 2009-es eredményükhöz képest. Gareth Emery szintén kettőt lépett előre, ezzel a hetedik a rangsorban, a nyolcadik helyezett továbbra is Markus Schulz. A lejjebb szorult Ferry Corsten 2010-ben „csak” a kilencedik a világon, Axwell viszont négy helyet ugorva bekerült az első tízbe.

Dj Mag

Magyarok a listán!

Myon & Shane 54 idén másodszor is bekerült a Top 100-ba, sőt a duó 29 helyet ugorva ezúttal a világon a 62. legjobbnak számít az elektronikus zene valamennyi képviselője között a szavazatot leadók szerint. A Rise FM együtt ünnepelt a NiteForce-os Nikolával, aki a 191. helyet szerezte meg! Nikola először indult a legnagyobb kíváncsisággal övezett DJ mustrán. Fiatal kora ellenére számos elismerést szerzett már. Például Ő az első magyar producer, aki a legendás Defected és Strictly Rhythm kiadóknál jelent meg saját produkcióval, illetve ide lehetne sorolni még a Ministry Of Sound-ot, vagy éppen Luciano Ingrosso kiadóját, a Nero-t.

2009-ben ő volt az egyetlen magyar DJ/producer, aki fellépett a Miamiban megrendezésre kerülő Winter Music Conference-en, többek között olyan nevekkel együtt, mint a Chocolate Puma, Mischa Daniels vagy éppen Bingo Players. Említésre méltó az is, hogy idén szintén játszott a legendás eseményen, ezúttal 5 fellépésen, amit megelőzött egy vendégszereplés a New York-i Pacha klubban.

 Az ifjú talentum olyan előadóknak készített már remixeket, mint D.O.N.S, DBN, Patric La Funk, Baggi Begovic, Thomas Gold, Soulsearcher, Tom Novy, Jerry Ropero, Leventina, Daniel Bovie & Roy Rox, Dimitri Vegas & Like Mike, Shermanology, David Vendetta, HCCR, Albin Myers és EDX, hogy csak néhányat említsünk a listáról. Sőt, tehetségének eredményeként könyvelhető el az is,  hogy olyan elismert előadók pörgették szerzeményeit, mint Tiesto, Erick Morillo, Axwell, Sebastian Ingrosso, Roger Sanchez, Seamus Haji, The Shapeshifters vagy az ATFC.

Hamvai Pg a 360., Muzzaik is benne van a négyszázban: a 388. helyen végzett. Bárány Attila 409. Antonyo pedig a 482. az elektronikus zenei alkotók sorában, Beloccáé pedig az 1015. hely.

tibiole 2010.11.01 00:00