#
Összefogással segítene Music Hungary Szövetség! #Zenélnénk

Összefogással segítene Music Hungary Szövetség! #Zenélnénk

A kialakult járványhelyzet miatt zenészek és háttéripari dolgozók ezrei maradtak jövedelem nélkül a szezonálisan legfontosabb hónapokban. A zeneipar képviseletében üdvözöljük a Kormány veszélyhelyzeti korlátozásokat enyhítő intézkedéseit, minket, zeneipari dolgozókat is reménnyel tölt el, hogy a védekezés első szakasza egészségügyi szempontból sikeresnek bizonyult.Ugyanakkor a rendezvények védekezés miatti elmaradása nagy áldozatot követelt az iparág dolgozóitól, akik alig várják, hogy újra munkába állhassanak.
Ezúton kérjük a Kormányt, hogy a május elején kihirdetett, veszélyhelyzeti korlátozásokat enyhítő intézkedések tekintetében vegye figyelembe alábbi javaslatainkat:

Javasoljuk, hogy zenés rendezvények megtartását augusztus 15-e előtt is fokozatosan engedélyezzék. Tesszük ezt több okból:
  1. A járványhelyzet miatt az alacsonyabb létszámú, ezért kisebb kockázattal járó rendezvények visszavezetésének hatását folyamatában tudjuk monitorozni, ellentétben egy hirtelen, nagy tömeget megmozgató nyitással
  2. Kisebb rendezvények közben a közönség könnyebben alkalmazkodik a megváltozott szórakozási lehetőségekhez, könnyeben kommunikálhatóak és betartathatóak a szigorú higiénés és járványügyi előírások
  3. Már a kisebb rendezvények is nagy gazdasági és lelki enyhülést képesek adni a zeneipar résztvevőinek, akik pillanatnyilag egyáltalán nem tudnak dolgozni
Javasolt enyhítési fokozatok:
  1. Kis létszámú produkció részvétellel zenei események engedélyezése a már engedélyezetten nyitvatartó vendéglátóhelyeken, strandokon
  2. Koncertek engedélyezése szabadtéri koncerthelyszíneken, a befogadóképesség egyharmadáig, de legfeljebb 500 főig

Forrás: musichungarykonferencia.hu

Címkék: #Zenélnénk

Adee 2020.05.15 20:18